2014. szeptember 18., csütörtök

New All Time High-on az S&P 500 és a Dow Jones!

Az amerikai irányadó részvényindexek maradéktalanul erősödtek a mai kereskedés folyamán, az S&P 0,5%-kal, a Nasdaq 0,7% és a Dow 0,6%-kal került feljebb. A pozitív hangulatot az is támogatta, hogy a FED iránymutatást adott az általa felhalmozott értékpapírokkal kapcsolatban. A piaci optimizmust még a kedvezőtlen makrogazdasági adatok sem tudták elrontani, melyeket a továbbiakban részletesebben is bemutatok.

Az alábbi grafikonon a Philadelphiai FED index 2014-es alakulása látható (pont). Ez a felmérés az amerikai üzleti kondíciókat hivatott bemutatni. A grafikonból kiderül, hogy az elemzők kedvezőbb adatot vártak.
Azonban a befektetőknek még ez sem szegte kedvét, illetve nem tudta lehúzni a vezető amerikai indexek jó teljesítményét sem.

Ha ez még nem lenne elég a Kiadott építési engedélyek és az Induló építkezések számai alulmúlták az elemzői várakozásokat, valamint az Induló építkezések száma havi összevetésben 14,4%-os csökkenést mutat, melyre több mint egy éve nem volt példa.

Az alábbi grafikon a Kiadott építési engedélyek (millió db), illetve az Induló építkezések (millió db) alakulását mutatja be. 
Az S&P szektorindexei között folyó verseny élén a pénzügyi szektor végzett, melyet az alapanyagok szektorindexe követett. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az általam sokat figyelt és emlegetett technológiai szektor is előkelő helyen szerepel az alábbi listán a maga 0,6%-os emelkedésével.


Az alábbi grafikonon az S&P 500 index napos felbontású chartja látható, erről nem is mesélnék túl sokat, mert szerintem magáért beszél! Az egy pozitív dolog, hogy az index a mai kereskedés folyamán túlszárnyalta a korábbi csúcsát de, hogy fölötte tudott zárni az egy extra pozitívum.


Tehát az index korábbi maximuma 2011,17 dolláros árszint volt, a mai záró ára pedig 2011,36 dollár. Ennek külön örülök, az S&P kedvező teljesítménye, illetve a mai "kitörése" támogatja az ajánlásaimat.

*****     *****     *****     *****     *****


Remélem tippjeimmel jó ötleteket adtam minden olvasómnak, de azt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a tőzsde egy rendkívül kockázatos befektetési forma, így az esetleges veszteségekért felelősséget nem vállalok.

Elemző: Süvegh Balázs
Írj nekem: balazs.suvegh@gmail.com